Vonalzó

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

2011. december 6., kedd

Nátha

Két napja, amikor írni akartam, akkor azt a címet akartam adni e posztnak, hogy "Cumiügy vs nem alvás". Az történt ugyanis, hogy Fanni pénteken este közölte, hogy ő bizony cumik nélkül akar aludni. Néztünk is nagyokat, hogy mi történhetett, mi okozhatta ezt a hirtelen elhatározást, de aztán 1 óra múlva már nem örültünk ennyire neki, mivel kiderült, hogy cumik nélkül Fanni nem tud elaludni. Nagyon nehezen aludt el, többször behívott minket vizet inni, éjjel is egyszer felébredt, de akkor szépen visszaaludt. Szóval első éjszaka egész szépen telt, kapott is érte egy, sőt két cirkuszos matricát. Igaz, a 11-12 óra helyett csak kb. nyolcat aludt.
Szombaton jött a második fázis, hogy csíp a szája belül?!?!?! Nem is értettük, hogy ez mi lehet, bár egy kicsit kívülről is piros volt a szája, herpeszre gyanakodtunk (ha tudtuk volna, amit most, azaz, hogy a torka fájhatott, segíthettünk volna neki :(...). Emiatt persze a déli alvást kihagyta, egyszerűen nem akart aludni, azt hittük, hogy estére tutira elfárad, bedől az ágyba és alszik egy nagyot éjjel...de nem, fürdés előtt is úgy ugrándozott, mint akinek semmi baja...de persze fáradt volt már nagyon. Az elalvással mégis gondok voltak, sőt az egész éjjeli alvással, folyton azt kiabálta, hogy nem akar aludni és hogy kér egy korty vizet. Volt hogy ott is hagytuk sírni kicsit, de annyira kétségbeesetten kiabálta, hogy csak egy korty vizet kéekr, csak egy korty vizet kérek, csak egy korty vizet kérek, mint aki egy hete nem is látott vizet (pedig előtte fél órán keresztül kétpercenként ivott egy korty vizet :S)...végül átvittük hozzánk, megbeszéltük vele, hogy most aludni kell, megnyugodott és szépen elaludt. De 7-8 óránál többet ezen az éjszakán se aludt, mi meg mivel még megnéztük az X-Faktort, későn feküdtünk, tehát jó ha 4-5 órát aludtunk.
Végül vasárnap reggel már érződött rajta, hogy nem százas, de a takonykór estére jött ki rajta, délután már a hője is kezdett felkúszni, este 37 körül lehetett és már az orrát is szívni kellett. Kérte a cumikat is (amiket előzőleg már odaadott a Télapónak, így a Télapó végül visszahozta őket), így most már végre akart aludni (ez jót tett a mi lelkünknek is, mert szívszorító volt, hogy nem akar aludni és hogy nem tudtuk, hogy miért), csak nem tudott, ismét óránként ébredt, szívtuk-fújtuk az orrát.
Hétfőn aztán az egész nap orrfújással, orrszívással és lázméréssel telt, estére 37,5-37,6-ra felment a hője (ez persze a kialvatlanság miatt is lehetett...), kapott lázcsillapítót és szépen elaludt este, éjjel is csak egyszer volt fent...igaz, egész éjjel hortyogott az orra miatt. Úgy tűnik, lassan rálépett a gyógyulás útjára :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése