Vonalzó

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

2014. december 30., kedd

Puzzle

Megint érdemes néhány sort szentelni a kirakózásnak, mert nagyon szépen haladnak vele a lányok. Fanni 100-as kirakót kapott karácsonyra és pikk-pakk kirakta. Zsófi ugyanígy tett a 20-as és a 36-os kirakókkal, az 50-essel egyelőre nem próbálkozott.

Gyerekszáj

Néhány aranyos mondás karácsony környékéről:

Zsófi: Anya, homokos a lábam!
Leveszi a zokniját, kirázzuk, lesöpörjük, semmi, végül rájöttünk, hogy elzsibbadt a lába :-)

Fanni (Zoli épp veszi fel a pólóját a fürdőben): Ki is megyek innen, nem akarom ezt látni!
Zoli: Mit?!
Fanni: Apa pocakját! :-)

Fanni, ajándék bontogatás közben: Ezek megőrültek, ennyi Playmobilt, hová fér el ez mind a házunkban?! (Azért megoldottuk ;-))

Betegségek

Írok egy gyors összefoglalót az idei őszi betegségeinkről...
November 8-án írtam már róla, hogy egész sokáig húztuk egészségesen, november elején aztán Zsófi rögtön lázzal és torokgyulladással kezdett, antibiotikummal nagyjából rendbe is jött egy hét alatt. Szinte napra pontosan két hét múlva Fanni folytatta a sort magas lázzal, de semmi komolyabb tünet nélkül, felsőlégúti fertőzés, pár nap alatt rendbe is jött. Újabb két hét elteltével megint Zsófi következett, hirtelen magas láz, mandulagyulladás, újabb antibiotikum kúra. Majd újabb két hét elteltével megint elkezdett köhögni és ismét belázasodott (de ez csak egy napig tartott, mármint a láz), vírus, kapott vírusölőt és immunerősítőt, két hét téli szünet, reméljük, most már kievickélünk ebből a spirálból...

2014. december 28., vasárnap

Elhalt fogacska?!

Zsófi jobb felső metszőfoga elkezdett szürkülni december elején. Előzményként annyi, hogy kb. egy hónapja elesett és beütötte a fogát a parkettába. Elmentünk fogorvoshoz, de biztosat nem tudott mondani. Valószínűleg elhalt ez a fogacska, kis szerencsével nem fog meglazulni vagy kipottyanni idő előtt, de figyelni kell, hogy nem alakul-e ki körülötte egy ún. fisztula ( gyulladás, pattanás). Fél év múlva kontroll!

Az első hó

Éjszaka lehullott az idei első hó, igaz, csak 1-2 centi...de a csajok nagyon élvezték :-) kicsit hógolyóztak, kicsit rohangáltak, közben pedig előkészült egy kis koripálya is...






Jöhet a fogtündér

Ma este kipottyant Fanni első fogacskája :-)



2014. december 9., kedd

Breaking news: első mozgó fogacska

Ma dél óta fáj Fanni alsó metsző foga, este ki is derült, miért: határozottan mozog :-) Úgyhogy gőzerővel várjuk a Fogtündér első látogatását :-)

Játék

Fanni épp esti mesét olvas Zsófinak, játékból, betakarja, inni ad neki stb, mindent játékból, annyira édesek, le is videóztam őket:
http://youtu.be/Tm5qAM5-fkE

2014. november 8., szombat

Balett

A héten Fanni elkezdett balettre járni, nagyon élvezi :-) igyekeztem néhány fotót csinálni, de nem nagyon lehet leskelődni...



Iskolakóstolgató nr. 1

A körzetes suliban pénteken iskolakóstolgató volt. Ez amolyan ismerkedés jellegű foglalkozás volt, sajnos a potenciális elsős tanító nénik nem voltak ott. Ellenben nagyon megérte elmenni! Jó volt Fannit látni, hogyan viselkedik egy idegen környezetben, idegen gyerekekkel. Egy ovistársa volt még ott, és persze Zoli, ő vitte.
Két dolog derült ki egyértelműen, illetve három:
1) nem is olyan bátortalan ő!!! Szépen bekapcsolódott, jelentkezett, mondta a válaszokat, sőt, volt olyan is, hogy valakit megdicsértek, hogy az adott feladatban a legtöbb mogyorót tette a papírjára, erre Fanni gyorsan húzott még magának :-) a versenyszellem dolgozott rendesen!
2) az ovi nagyon jó szakmailag! Többször is csak ők ketten tudták a választ, akik ebből az oviból jöttek.
3) tudásanyagban tényleg nagyon szuper Fanni! És nagyon jól asszociál! Két példa: volt egy sorozat plusszokból és rombuszokból, ezt kellett folytatni, közösen, miután lerajzolta mindenki a plusszt, a tanító néni megkérdezte, mi következik, mire Fanni mondta, hogy rombusz! Tanító néni meg is lepődött, mondta is, hogy akkor Fanni az ötödikkel kezdi :-) ezután a bekiabálásokat elkerülendő a tanító néni felmutatta két ujját (ergo így kell jelentkezni) és megkérdezte, hogy ez milyen jel (előtte pont a kacsacsőrt beszélték meg), mire Fanni: egyenlő! :-)
És plussz egy észrevétel: Fanni baromi magas, még mindig! Korosztálya fiainál is!




Torokgyuszi

Tudtuk, hogy ez is eljön egyszer és azt kell, hogy mondjam, nyár végén nem gondoltam volna, hogy 2,5 hónapot kihúzunk komolyabb betegség nélkül. Eddig tartott, Zsófi csütörtök estére belázasodott, 39,1-re felment a láza, szegény nagyon elesett és bágyadt volt, este magától ment az ágyába lefeküdni, hogy álmos. Másnap reggel még mindig 38 körül volt, irány az orvos: vírusos torokgyulladás, kapott antibiotikumot. Erre olyan jól reagált, hogy az első adag bevétele óta kutya baja!!! Mindenesetre oviba szerdáig nem mehet, akkor kell visszamennünk a dokihoz.

2014. november 1., szombat

Gyerekszáj

Tünde: Délután én is szintetizátorozok!
Zsófi: De hát nincs is sátorunk!
Fanni: Megyünk piknikezni?
:-D

Piroska és a farkas többszöri elolvasása után:
Én: Mit csinált a vadász a farkasból?
Fanni: Puskát!
?!?!
Fanni: Ágyút!
Én: Ágyelőt! :-D
Estére már ágylövő lett belőle...

2014. október 30., csütörtök

Balatoni nyaralás

Ezt a bejegyzést már jó régen megírtam, még augusztus végén, de vázlatban maradt :-( most azért véglegesítem, még ha fotók nélkül is, hogy meglegyen az utókornak...

Nem vagyunk vízparti típusok, eddigi nyaralásaink inkább kirándulósabb helyek felé vezettek, az utóbbi időben, amióta a lányok megszülettek, inkább apartmanban. Idén szakítottunk a hagyományokkal és egy Balaton parti szállodában töltöttünk egy hetet Siófokon. Sőt, mindez annyira jól sikerült, hogy a 20-i héten újabb két napot töltöttünk ott.
Az időjárás sajnos nem igazán kedvezett nekünk (de ez az idei nyarat elnézve nem volt kivételes eset), az első néhány napban még élvezhettük a Balaton egész meleg vizét, utána már csak medencézni lehetett. A csajok nagyon élvezték, Fanni folyton úszni, búvárkodni akart, odáig eljutottunk már, hogy mélyvízben karúszóval nagyon ügyesen úszik (még csak kutyaúszásban, de ez hatalmas fejlődés június elejéhez képest), de karúszó nélkül úszószemüvegben (igaz, befogogott orral) akár háromnegyed órát is a víz alatt képes tölteni, csak levegőért jön föl, és mindezt élvezi is! Zsófi a legjobban a gyerekpancsolóban való játékot élvezi, most nagyon félős lett, de majd az idő nála is megoldja ezt. A gyerekmedence csúszdáját viszont nagyon élvezte, csak a végén legyen ott valaki, aki elkapja :-).
A szálloda közvetlen partkapcsolattal rendelkezett, így maximum abédelni hagytuk el a hotelt. Esténként minidiszkó volt a gyerekeknek, amit a lányok nagyon élveztek, ez volt a nap fénypontja. Ugyan a körön kívül egy lépéssel, de ügyesen tánciztak. Jol el is fáradtak minden este, az elalvással nem volt baj, reggel pedig jó nagyokat aludtak (önmagukhoz képest). Ami a délutáni alvást illeti, nos, erre talán egyszer vagy kétszer került csak sor, szóval eléggé leszoktak róla, de az ovikezdés és a korai felkelés remélem, visszaszoktatja majd őket, vagy legalábbis Zsófit.

Minidisco - videók

A hosszú hétvégét Siófokon töltöttük kedvenc szállodánkban, ahol az esti Minidisco nem maradhat ki, az a nap fénypontja. Míg nyáron a lányok elég bátortalanok voltak, addig most mindenben részt vettek, reggel tornáztak, napközben kézműveskedtek az animátorokkal, a Minidiscoban beálltak a körbe, Zsófi legkisebbként végigcsinálta az egészet :-) íme néhány videó:
http://youtu.be/xjsuSZnot1w
http://youtu.be/PNi47C7CUjY
http://youtu.be/u_TgK1_Xl00
http://youtu.be/JViRWbJlp6k
http://youtu.be/TkRR9HqGMNs

2014. október 21., kedd

Első kísérlet - sikertelen

Zsófi a héten itthon van, kicsit megfázott...mehetne oviba, nincs rosszul, nem fáj semmije, nincs láza, de azért itthon jobban tudom fújni az orrát és nála a köhögés miatt létfontosságú az első napokban a haromszori köptető. Tegnap ebéd után le is feküdt, szépen aludt, majd felkelt, hogy pisilnie kell. Ennek annyira örült, hogy közölte, nekimtöbbet nem kell pelus az alváshoz...hmmm...szkeptikusan fogadtam, de mivel este is kitartott e mellett (és gondoltam a köhögés miatt úgyis ébredünk éjjel, majd akkor kiviszem pisilni), ezért bugyit kapott pelus helyett éjszakára. Az éjjel nagyon jól telt, mindenki úgy aludt, mint a bunda, fél ötkor ébresztett Zoli (ekkor kelt fel és betakarta a lányokat), hogy Zsófi tiszta pisi. Gyorsan átöltöztettük, áthúztuk az ágyát (Zsófi szó nélkül tűrte, majd visszafeküdt és aludt is tovább).
Ez most nem jött be, egyelőre marad a pelus...de jó hír, hogy két napi köptetőzés után Zsófi köhögés nélkül átalussza az éjjelt...majd reggel asszem bepótolja.

2014. október 18., szombat

Kalandos nap

A mai napunk nagyunk kalandosra és mozgalmasra sikerült. Ugyan már október 18-a van, még tart a vénasszonyok nyara, a gyönyörű napsütésben elindultunk a Budakeszi Vadasparkba. A lányok nagyon élvezték, talán most először láttam azt rajtuk, hogy ők irányították az eseményeket (vagyis próbálták :-)), nagyon élvezték, a lehullott makkokkal etették a szarvasokat és egy cuki mókust is. Kifele jövet Fanni szinte könyörgött a kalandpályánál, hogy kipróbálná...mi kétkedve fogadtuk az eddig nagyon félénk, ijedős lánykánktól, előre láttuk a pénzkidobást...de legnagyobb meglepetésünkre tévedtünk! Majd' egy órán keresztül ment a különböző akadályokon (a karabínereket Zoli kezelte, ahhoz még nem elég erős a keze), szinte nem is billent meg egyszer sem, talán egyszer a legvégén, de szépen korrigált és nem kezdett el sírni! Hihetetlenül bûszkék vagyunk rá!!! Alig várja a következő fordulót! :-) Szegény Zsófi pedig alig várja, hogy 110 cm legyen és ő is kipróbálhassa! (nincs valahol kisebbeknek való?!) Csináltam videókat is :-)
Hazaérkezés után a lányok kicsit "vezették" Melákot, majd (talán idén utoljára) grilleztünk is.
Jöjjön néhány videó:
http://youtu.be/ilN1prIS-sc
http://youtu.be/kbsgQxuWR0k
http://youtu.be/Hag5mppXZbg
http://youtu.be/nE2w_ifaEPw
http://youtu.be/7NWT2-pYPWk

És néhány fotó a mai napról:

















Friss mérés

Ma esti mérés szerint Zsófi 96 cm magas és 14,3 kilós, Fanni pedig 120,5 cm magas és 22,8 kilós.

2014. október 14., kedd

Egy korszak vége

Hétvégén ünnepélyesen leszereltük az alsó lépcsőfokra szerelt biztonsági ajtót (fölül azért még marad egy jó darabig)!!!! Nem igazán használtuk már hónapok óta, a lányok nem mennek fel egyedül, illetve már biztosan közlekednek a lépcsőn. Zsófi is egyedül jön már lefele is, de azért én még jövök előtte...mivel költözés óta ott volt az az ajtó, beletelt néhány napba, mire megszoktuk, hogy nincs :-)

Hamupipőke

Tegnap ovi után elkészítettük a Hamupipőke mese díszletét és szereplőit, Fanni vágott és színezett, Zsófi is rendületlenül színezett. Az egyik képen lévő szereplősort mind Zsófi színezte! Csak ámultam rajta, hogy milyen szépen színezett és mennyire élvezte. Persze a jutalom is megvolt, amikor mindennel készen voltunk, eljátszottam nekik a mesét, tátott szájjal hallgatták és nézték mindketten :-)






2014. október 6., hétfő

Tűzvédelmi oktatás az oviban

Ez a bejegyzés már szeptemberben elkészült, de a képek feltöltése miatt csak most tudtam véglegesíteni...
Az elmúlt héten tűzvédelmi oktatás volt az oviban, az eső miatt két részletben. Mondanom sem kell, a gyerekek nagyon élvezték :-).
Múlt pénteken tartották meg a benti foglalkozást, itt énekeltek, körjátékokat játszottak, megnézték a tűzoltók ruháját, sőt, be is öltözhettek ugyanolyan, de ovisokra szabott ruhákba. Megtanulták, hogy tűz esetén a füst alatt kell az ajtóhoz kúszni, be kell fogni az orrukat stb.
Tegnap kivonultak tűzoltóautóval, ezzel útakadályt is képezve, a bemutató ugyanis az utcán zajlott. Be lehetett ülni az autóba, ismét be lehetett öltözni kis tűzoltóknak, sőt, mint a lenti képek is bizonyítják, igazi tűzoltásra is sor került a tűzoltó bácsi és az ovónénik által.







Áttörés

Első próbálkozások két keréken most hétvégén :-)

2014. október 3., péntek

Fanni gyerekszáj és Zsófi remekmű

Fanni ma reggel közölte, hogy ő nem akar jövőre iskolába menni, mert addig nem fog tudni folyamatosan olvasni :-)

Zsófi ma este ezt kreálta, miközben én épp telefonáltam:


2014. szeptember 25., csütörtök

Zsófi színez

Amióta elkezdődött az ovi (és Fanni színezés mániája csúcsokat dönget), Zsófi sokat fejlődött színezésben. Alig megy ki a vonalból és már formaszínezőzik is, íme a mai alkotás:

2014. szeptember 17., szerda

Ovis értékelés

Sajnos itt az oviban nem adnak írásos értékelést a gyerekekről, ezért mi minden nyáron leülünk Erika nénivel és megkérjük, hogy mondja el, hogy látja a lányokat korosztályukhoz képest. Ezt idén is megejtettük augusztus végén, még ovikezdés előtt.

Zsófi mindenben megfelel a korosztályában, méreteiben is behozta a társait, értelmi képességei, mozgása és szocializációs készségei megfelelőek. Gyorsan barátkozik, ha olyan hangulata van, akkor a fiúkat is kiosztja (ez nem baj, ha épp fiútöbbség van), de rosszalkodni nem rosszalkodik. Nagyjából jól eszik, délben jól alszik. Foglalkozásokon odafigyel, csinálja, amit kell.

Fanni értelmi képességekben továbbra is magasan meghaladja kortársait, de továbbra is szórakozott professzor, sokszor elkalandozik a figyelme a foglalkozásokon, rá kell szólni, hogy figyeljen. Mozgása kicsit rendezetlen, ezért a nyáron elkezdett vitamintornára járni, ez egy fejlesztő, játékos torna, reméljük, segít. A nagymotoros mozgásokban ügyetlenebb, le kellene szoknia az állandó ugrálásról, finommotoros mozgásokkal (rajz stb.) nincs gond, sőt, az ovónéni szerint nagyon ügyes keze van. Szocializációs készségekben is van még mit fejlődni, sokat kell nyílnia, bátorodnia, de jó úton halad e felé, az évzárón nagyon bátran és ügyesen mondta már a verseket.
Update: az elmúlt három hét alapján a tegnapi szülőin nagyon megdícsérték Fannit, hogy sokat nyílt a nyáron, sőt, ez alatt a háromhét alatt is, amióta elkezdődött az ovi.

Ismét ovi

Három hete, sőt negyedik hete járnak ismét a lányok oviba, szeptember elejétől már hivatalosan is külön csoportba kerültek, Fanni nagycsoportos lett. Most már a Nyuszi csoportba jár és katica a jele.
Megvoltak a közös csoport szépségei, de egyrészt Zsófit már túlságosan is lekötötte Fanni, csak együtt játszottak. A kezdeti félelmeink ellenére Fanni nagyon jól vette az akadályokat, nagyon ügyesen beilleszkedett a csoportba, sőt, a közös játékidőben is inkább a barátaival játszik, eleinte vita is volt ebből Zsófi részéről. Most már Zsófi is megbékélt és kezd ő is barátkozni másokkal is.
A nagycsoportban igazi banyatanya alakult ki, 10 lány van és 5 fiú, ezzel szemben a kicsiknél fordított az arány: 4 lányra jut 8 fiú!

A programok maradnak a kiscsoportban is, ugyanúgy lesz nekik is heti kétszer Helen Doron angol, egyszer roki és néptánc, havi egyszer sütés, megint lesznek kutyás foglalkozások, a nagyok pedig a tervek szerint a mezőgazdasági múzeumba mennek majd ősszel.

A nagycsoportban új dolgok is vannak, a legjobb és a gyerekek számára legmotiválóbb a virágos tábla, amely egy hatalmas mágnes tábla sok-sok virággal. Ezeken a virágokon minden gyerekhez tartozik egy-egy mosolygós fej, amely ha a gazdája aznap jól viselkedik, akkor előrelép, ha pedig beérnek a célba (17 mező van), akkor ajándék jár. A tegnapi állás szerint Fanni vezet, eddig ő az egyetlen, aki minden nap előre lépett :-).

Második nagylányos fog

Valamikor szeptember elején áttört Fanni második igazi csontfoga, a jobb hátsó alsó őrlő. Ez is szinte észrevétlenül történt, mint az előző, ezzel 22-re nőtt Fanni fogainak száma. No jó, azt azért hozzá kell tenni, hogy egyelőre még nincsenek kint teljesen, csak 2-2 csúcsuk bújt ki.

2014. augusztus 26., kedd

Első nagylányos fog

Fanninak hétvégén kibújt az első nagylányos foga. Ez a bal alsó hátsó rágófog, amely már igazi csontfogacska :-)

2014. július 31., csütörtök

Állatkertben jártunk

Még július elején elmentünk a Fővárosi Állatkertbe, ahol átmentünk az egykori Vidámpark területén lévő Holnemvolt parkba. Hoztam néhány fotót: