Vonalzó

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

2011. augusztus 31., szerda

Büfiztető szék

Kaptunk kölcsön egy büfiztető széket, amit Zsófi ki is próbált. Elsőre nem igazán tetszett neki, de másodikra már szépen elnézelődött rajta, azt sajnos nem hallottam, hogy büfizett-e, azaz sikeres volt-e a büfizés :D
A legtöbbet eddig Lujzi baba használta, Fanni nagyon lelkesen büfiztette őt rajta, de most elkoboztuk tőle, mert kezdte azt hinni, hogy ez a Lujzié és nem engedte fel Zsófit :):):) Meg ő is kezdte használni, ami az ő súlya mellett azért nem biztos, hogy sokáig bírná. Szóval Zsófi baba, még egy dolog, amit csak Te használhatsz :)

Hatvani látogatás

Hétvégén Hatvanban jártunk, vasárnap Zsófi baba első alkalommal utazott hosszabb útra...amit nagyon jól bírt, az autóban szinte végig aludt, a végén nyöszörgött csak kicsit. Az ottlét alatt szépen viselkedett, délelőtt kicsit (na jó, nagyon) bántotta a pocakja, ami miatt a déli elalvás elég hosszúra nyúlt, de utána egy hatalmasat aludt. Hiába, a nagyszülőknél Fanni is anno nagyokat aludt, most Zsófi is folytatja ezt a hagyományt :). Fanni is nagyon aranyos volt, megejtette a szokásos tornát Tatával, táncoltak Szandira :), ping-pongozott és ismét felfedezte az ottani játékokat. És persze egy nagyot aludt ő is délben :). Mindez alatt megköszöntöttük Tündét, akinek még egyszer nagyon boldog szülinapot kívánunk!
Néhány kép:




Valami rendszer már látszik Zsófi napjaiban

Hát, amit az alvásról írtam legutóbb csak két napra volt érvényes, amint eljöttek a hétköznapok, Zsófi visszaállt a kétszeri éjjeli evésre, úgyhogy most megint 4+3+3 órát alszik éjszaka. Ezzel ismét beállt a most már kb. egy hete tartó valamicske rendszer a napjainkban.
Reggel 7-8 között kelnek a lányok, mindketten általában egyszerre. Zsófi alszik egy rövidet délelőtt, egy ciklusnyit (40-50 percet), valamikor 9 és 10 között. Azután általában hosszabb fentlét következik és fél 12 - 12 körül alszik el és alszik két hosszabbat, azaz másfél-két órákat. Ezalatt Fanni is megebédel és ő is megejti a délutáni alvását. Zsófi délután még vagy alszik egy rövidet vagy nem, de ha nem, akkor az este már nyűglődéssel telik. Este fél 8-kor pancsi (sokkal előbb nem lehet, mert akkor Fanni nem elég fáradt még az alváshoz, sokkal később meg azért nem lehet, mert Zsófi már nagyon nem bírja), utána tejecske és alvás, így fél 9-re, legkésőbb 9-re mindketten ágyban vannak és alszanak.
Nappal Zsófi 2-3 óránként szopizik, egyelőre ennél többet még nem bír ki kaja nélkül, éjszaka pedig 3-4 óránként kel enni.
Egyelőre ez a "rendszer", persze még folyton változik, de az esti fürdetés és lefekvés az fix.

2011. augusztus 28., vasárnap

Alvás

Már előre is kopp-kopp-kopp, blogmumus távozz :D:D:D Szóval, úgy tűnik, hogy talán Zsófi a hat hét elteltével kezd hosszabbakat aludni éjszaka. Péntekről szombatra 5+5 órát aludt, szombatról vasárnapra 6+4 órát aludt, azaz mindkétszer egyszer kelt fel éjszaka enni :) Lehet, hogy ebben az is közrejátszik, hogy mindkét éjszaka a hőség ellen beindítottuk a klímát a szobájukban, így tartotta a 27-28 fokot, nem ment fel 30-ra, mint előtte. Reméljük, ez most már így marad és ebben talán ez a kis hidegfront is segíthet.

2011. augusztus 26., péntek

Időjárás- és helyzetjelentés

Meleg van, sőt kánikula, sőt inkább már hőség!!!! Kint a héten a napon 54 fok volt a csúcs!!! Tegnap este 5-kor pedig 33 fok volt árnyékban!!! Ezt már nem lehet kibírni...bent sem, lent ma van a legmelegebb, lent 29 fok, fent 32!!!! A virágok kókadoznak, a fű sárgul...az esténkénti locsolás ellenére. Szörnyűűűűű, nem csoda, hogy mindkét gyerek hisztisebb és nyűgösebb a megszokottnál.
De egy kis jó hírrel is kecsegtet Zsófi...tegnap már óránként szopizott ebben a nagy melegben (meg azért, mert ugye voltunk ultrahangon, így indulás előtt is kapott enni, meg ott az uh után is, meg amiután hazajöttünk is, hiába, a trauma az trauma, kell egy kis jutalom szopi :D), így amikor ma is ezt akarta kezdeni (egy órával előtt evett 140 ml tejet, ami csúcsnak számít, szóval éhes nem lehetett, max a pocija fájna, ha megint enne, plusz estére én fáradok ettől el és a tej is kevesebb emiatt...), gondoltam, kipróbálom megint a vizet cumisüvegből. Első próbálkozás után azzal a lendülettel jött is ki a szájából a cumisüveg, így új taktikához folyamodtam (ezt magam miatt írom le, ha esetleg emiatt a nagy meleg miatt hőgutát kapnék és nem emlékeznék rá ;)): oldalra nyomtam be a szájába a cumisüveget a két ínye közé...érdekes módon ott elkezdte rágcsálni, amivel pár csepp vizet sikerült is nyelnie és ettől látszólag meg is nyugodott és gyorsan vissza is aludt. Ezt ezután is próbáljuk még, hogy szokja...

Hathetes kontrollok

Tegnap és tegnapelőtt megejtettük a hathetes kontrollokat.
Előbb szerdán mentünk el hármasban (Fanni érdi mamáéknál nyaralt addig :)) a nőgyógyászhoz, ahol kb. 1 órát várni kellett, mert műtött előtte, így késett. Minden rendben van, Zsófi pedig nagyon aranyos volt, végig Zoli kezében volt, mikor aludt, mikor nézelődött, mindenki őt dicsérte :)
Tegnap pedig szintén hármasban mentünk megcsináltatni Zsófi csípő, hasi és koponya ultrahangját. Itt is minden rendben, szerencsére az én csípőmet örökölte ilyen téren. Zsófi nagyon ügyes volt, persze sírt, de nem a tőle megszokott hatalmas hangerővel, inkább csak panaszkodott a doktornőnek. Aki egyébként meg is dicsérte őt, hogy jó húsban van :):):) Hát igen, a tegnapi mérlegelés már 4,5 kilót mutatott :)

2011. augusztus 25., csütörtök

Vízfesték, mosoly és buksiemelés

Fannival elkezdtünk vízfestékezni és úgy tűnik, nagyon tetszik neki. Ráadásul nagoyn ügyes is, ha figyelmeztetem, szépen tartja az ecsetet a kezében, ha pedig előrajzolok neki valamit, akkor egész szépen kiszínezi (ha odafigyel), alig megy ki a vonalból (ceruzával ez még nem megy). A festékkezelés (vagy hogy írjam) még nem megy, összevissza színű minden, mert az ecsetet még nem mossa le rendesen a vízben, de alakulunk :) Íme egy kép még az első próbálkozásokról:


Zsófibaba tegnap óta tényleg visszamosolyog, Zolira is és rám is, nagyon aranyos. Ma pedig már szédületes magasságokba emelte a buksiját hason és pár másodpercig meg is tartotta :)

2011. augusztus 24., szerda

Zsófi rám mosolygott

Ma először megtapasztaltam, amint pici Zsófi rám mosolyog...vagyis azt hiszem, hogy ez már az volt. Épp ült a pihenőszékben és vele szemben és előbb komoly voltam, aztán rámosolyogtam erre ő is nézett-nézett, majd egyszercsak elmosolyodott :). Próbáltam utána még ezt eljátszani, de egy perc múlva már lefelé görbült az a pici száj. Na sebaj, majd legközelebb :)

2011. augusztus 21., vasárnap

Elmúlt hét

Most már kijelenthetjük, Zsófi baba hasfájós. Az utóbbi napok elég nyűgösen teltek, délelőtt alig aludt, délután néha többet, néha kevesebbet, a negatív rekord a nappali alvások tekintetében két és negyed óra…ja, de nem ám egyben, hanem három részletben. Azt mondják, hogy a kisgyerekes anyukák azt érzik, hogy egész nap szoptatnak. Nos, én nem, Zsófi gyorsan végez vele, bár elég gyakran igényel azért kényelmi szopit…én úgy érzem, hogy egész nap altatok: bealszik az ölemben vagy a vállamon, de amikor letenném aludni hasra, akkor felébred, de nem a mozdulat miatt, hanem a pocakfájás miatt L. Ma elkezdtük az Infacol kúrát, reméljük, ez kicsit segít a pocakján. Egyébként érdekes módon bármennyire is nyűgös Zsófi, imád a pelenkázón lenni…hiába, Fanni is ezt a helyet szerette nagyon J. Pontosan ezen a szent helyen történt az első igazi trotyizós baleset is. Zoli épp pelenkát cserélt, amikor is Zsófi megszabadult a még benne ragadt trotyitól…szó szerint megszabadult, mert nemcsak a pelenkázó alátét, hanem a föld és a fürdőben a szőnyeg is olyan lett…sőt, Zoli pólója és nadrágja is :-D. Már nem emlékszem, hogy írtam-e (inkább kétszer legyen meg, mint egyszer sem), de megvolt az első átöltözéses trotyi is már (ez nem mostanság), amely után Zsófi ment a csap alá fürdeni :-D.
A szopira visszatérve, úgy tűnik, ebben csak engem fogad el Zsófi baba, semmivel és senkivel nem lehet helyettesíteni. Pl. a cumisüveg és a cumi teljesen ki van zárva, próbáltam kanállal is adni a lefejt tejecskét, de így 10 perc alatt sikerült 10 ml-t ennie, szóval ez meg az idő hossza miatt van kizárva. Maradok én.

Fejlődését tekintve is újdonságról számolhatok be: Zsófi elkezdett spontán mosolyogni. Ma már többször is megmutatta eme tudományát, sikerült lencsevégre is kapni:


Hosszát tekintve Zsófi 55 centi körül van (már amennyire meg tudtuk mérni), de egyes 56-os ruhák már kicsik rá...lassan átcseréljük a ruhatárát a 62-es méretre J. Mondjuk nem csoda, mert olyan hurkákat növesztett, hogy csuda J. Tegnap 4,31 kiló volt, pelusban is már kettes méretet hord, szóval szépen gyarapszik minden tekintetben.

Fanni továbbra is nagyon aranyosan viselkedik Zsófival, abszolút nem féltékeny rá, max. ránk, rám. Nagyon szerencsénk van vele, egyre többet eljátszik egyedül a játékaival, babákkal vagy a nagy lila macijával szerepjátékozik, hozza-viszi, szoptatja, eteti, altatja, beszél hozzájuk stb. Nagyon édes. Amikor pedig érzi, hogy Zsófi nagyon nyűgös, akkor is többnyire szépen elfoglalja magát.
Szerencsére kicsit végre nyár van nyáron, azaz végre huzamosabb ideig (két hétig, hűűűűűha) jó idő van, így egyrészt az egész napot kint tudjuk tölteni az udvaron, plusz ismét előkerült a nagy medence, amibe két napja belekerült a csúszda is. Szép lassan Fanni is rákapott az ízére, pedig előtte nagyon tiltakozott ellene. Tegnap délután a másfél órás pancsizás 90%-a a csúszdázásról szólt. Néhány fotó:



Ami a fotókról esetleg még feltűnhet, hogy Fanninak vizes a haja…ez nagy szó ám, merthogy a hajmosást és a nyaktól felfelé eső területek bárminemű érintkezését vízzel határozottan elutasítja és utálja. Egy ideje mesével és sok-sok beszélgetéssel próbáljuk elméletben szoktatni a fejét a vízhez (na, ez viccesen hangzik J), de tegnap kint Zoli lelocsolta a fejét vízzel és sírt ugyan, de meglepő módon egész gyorsan megvigasztalódott. Még néhány ilyen és megszokja a hajmosást?!?!?! Meglátjuk.
A hisztik természetesen azért nem tűntek el teljesen, a legújabb, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy elgondolja, akkor azt korrigálja…hogy érthető legyen: ha pl. egyedül akar a nappaliból a fürdőbe menni, de Zoli beviszi, akkor képes visszamenni és egyedül bemenni a fürdőbe. Vagy: ha a vizes poharát a kezébe adom, akkor azt képes letenni az asztalkájára és azzal a lendülettel elvenni és inni belőle. Hogy minek kellenek ezek a plusz körök?!?!?!
Valamikor írtam már arról, hogy Fanni pisisen ébred reggelente, annyi vizet iszik éjjel…nos a helyzet azóta sem igazán változott, pedig már jónéhány márkájú és méretű pelust kipróbáltunk. Hiába, ezt a mennyiségű nedvességet egy pelus sem bír már ki. És még messze a szobatisztaság…marad a gyakori mosás L.
És még egy fontos felfedezés: Fanni bal vállán megjelent az első anyajegy. Legalábbis többet nem láttam rajta.
Fanni legfontosabb adatai: kb. 97 centi, tegnap esti mérlegelésnél 14,1 kiló :-o, 98-as ruhák (hát igen, lassan a 92-eseket el kellene rakni). Pelusból 5-öset, 5+-osat és 6-osat hord. Fogainak száma már 16 (jó ideje, mert nemrég vettem észre, hogy az utolsó szemfog is már félig kint van), csak a hátsó őrlők hiányoznak még (lehet, hogy a következő hisztihullámkor fog előtörni egy, mint a mostani szemfog?!).

Ma megejtettük az első családos kimozdulást, meglátogattuk érdi mamáékat. Zsófi nagyon szépen viselkedett, az odaúton most először nem sírt a hordozóban, és ott egész szépen aludt az etetések között.


Gyerekszáj:
- Apa: Fanni, még ezt belapátolod, aztán megyünk aludni.
Fanni: Bevillázom (épp rizst evett villával :-D).
- Anya: Fanni, tudod Zsófit úgy hívják, hogy Zsófia.
Fanni néhány órával később: Anyának a Zsófija :-D.

Még néhány fotó:



  


 

2011. augusztus 12., péntek

Tesók

Fanni továbbra is imádja Zsófit, puszilgatja, ölelgeti, odabújik hozzá, amikor eszébe jut. Arra viszont vigyázni kell, hogy a nagy játék közepette nehogy véletlenül megüsse Zsófit egy játékkal. Főleg akkor, amikor Zsófi szopizik vagy csak a kezemben van, Fanni pedig mellém akar ülni pl. egy könyvvel olvasni...
Zsófi pedig nagyon gyakran nézi Fannit, ha a látóterébe kerül.




Ismét egy kis összehasonlítást hoztam: az egyik képen Fanni 2,5 hetesen, a másikon Zsófi egy hónaposan, kitaláljátok, melyik, melyik?



Nemrég csomagot hozott a postás a messzi Ausztráliából, amiben rengeteg szép ruha és játék volt a lányoknak, ezúton is nagyon szépen köszönjük. Ennek kapcsán akartam írni, hogy sikeresen túl vagyunk az első osztozkodáson, igaz, ez még most könnyű volt, lévén hogy Fanni osztott, Zsófi meg beérte azzal, amit kapott :D Szóval: a csomagban volt egy plüss kenguru és koala, amit megmutattunk Fanninak, hogy válasszon. Persze azonnal megfogta a kengurut és megölelte, a másikat pedig vitte is Zsófinak a járókába (még jó, hogy nem ejtette rá :D).


















Megfejtés: 1. Fanni, 2. Zsófi

Zsófi egy hónapos

Isten éltessen, pici lány!!!! Hihetetlen, hogy telik az idő...nemrég jöttünk haza a kórházból.
Ennek örömére egy rövid összefoglaló Zsófiról: elég nyugodt baba (ha nem fáj a hasa), percekig képes egy dolgot nézni, a fölé hajoló arcra szépen fókuszál, sőt, a fürdőszobában lévő majmot (érdekes, hogy csak ezt) 180 fokban követi a szemével és a fejével. Vállon tartva szépen tartja a fejét, de még azért biztosítani kell. Hasra téve emelgeti a fejét, de még 45 fokig nem jut el (egyszer sikerült talán 60-70 fokra felemelni eddig).
Méreteit tekintve hosszban nem tudjuk, hogy nőtt-e, de kedden megyünk egy hónapos státuszra, akkor majd kiderül. Súlya tegnap meghaladta a 4 kilót, ami a kórházból való hazajövetel óta eltelt 4 hét alatt 1100 grammos hízást jelent. Kis haspók, de meg is látszik rajta, szép hurkái vannak és akkora tokája...:) Ami érdekes, hogy Fanni fél kilóval többel született, mint Zsófi (igaz, majdnem ennyit veszített is a súlyából utána...Zsófi csak 200 grammot), de egy hónaposan Fanni is 4 kilós volt, csak pár centivel hosszabb és kevésbé hurkás :)

Azt mondhatom, hogy mostanában eléggé hektikusak a napjaink, vannak hasfájós, nyűglődős, alig alvós napok, ami valószínűleg az össze-vissza időjárás és a szél, valamint az én evésem magyarázhat. Pl. a tejterméket, túrót, krumplit, krémest, barna kenyeret, rizsfelfújtat biztosan nem bírja a kicsi gyomra...sajnos...én meg már nem tudom, mit is ehetnék...a rizs husival és a szendvics az állandó sláger, de azért a jóbol is megárt a sok. Tegnapelőtt és ma pl. ilyen nyűglődős napunk van, de tegnap igazi alvó-evő baba volt Zsófi, napközben is csak felkelt enni háromóránként és már aludt is tovább...lehet, hogy emiatt (is) sztrájkolt éjszaka fél 3-tól 4-ig és ma reggel 7-től fél 10-ig?!?!?!
Ha fáj a hasa, akkor nagyon jó szolgálatot tesz a következő póz (nem tudom, mi a neve, de tényleg használ):


Egyébként ha épp nem fáj a hasa, nagyon édibaba, szépen elnézelődik a járókában vagy a pihenőszékben (ide általában akkor kerül, ha épp eszünk, vagyis inkább ennénk), ahol a kedvence a fehér falon a barna kapcsoló és a barna ajtókeret, illetve a fehér plafon. Ezeket akkora áhitattal képes percekig nézni :-o A fürdőszobában pedig a majom a nagy kedvenc:



A héten már sikeresen felavattuk a hordozókendőt, sőt, tegnap már kertészetben is voltunk vele, Zsófi szépen aludt benne. Most először (a kórházból való hazajövetelt leszámítva) nem sírt az autós hordozóban sem.




A jó időnek köszönhetően sokat alszik kint a babakocsiban.

Már ismerkedik a zenével, nagyon szereti, ha énekelek neki, úgy látom, sokszor az megnyugtatja, de Zoli is zongorázott már neki, úgy látom, ez is tetszett:


A fürdés terén is kezd alakulni a pici lány, pár napja ugyanis már nem nagyon sír, csak vetkőzésnél és öltözésnél. A titok: előtte kicsit aludjon még a 6 órás evés után, illetve közvetlenül pancsi előtt kapjon még tejcsit :) És hogy nem hazudok, íme:


Végül három ráadás fotó (az egyiken olyan, mintha kacagna, de ez félrevezető, ugyanis rögtön utána már görbült is lefelé a szája...):




Fanniról röviden

Az elmúlt hét egész eseménydúsan telt, ebből próbálok egy rövid ízelítőt adni, egyelőre a Fannival kapcsolatos eseményeket illetően.
Szóval: Fanni kb. egy-két hete nagyon bájos, se híre, se hamva az egy hónappal ezelőtt tomboló dackorszaknak, azaz ismét túl vagyunk egy hullámon, most egy kis nyugi van. Reméljük, ez is eltart még egy darabig, hogy kipihenhessük magunkat a következő dachullám előtt :D
A héten végre megint nyár van, legalábbis ami a napsütéses órák számát illeti, mert azért a szélből is kijutott sajnos, ami jelentősen levon az élvezeti értékből. Na de mit nekünk szél, ha végre jó idő van, akkor irány az udvar :) Fanni megint kipróbálta régen nem látott homokozóját, igaz, nekem is oda kellett ülnöm, Zsófival együtt...még jó, hogy egyébként Fanni gyönyörűen eljátszott egyedül :)


Az egyedül játszásról jut eszembe: a bájos Fanni játékban is nagyon sokat fejlődött, sokszor odavesz magához egy játékot és azzal szépen egyedül eljátszik. Ez főleg akkor van, amikor érzi, hogy vagy mi vagy Zsófi nyűgösebbek, fáradtabbak vagyunk, ilyenkor kicsit tehermentesít minket. Na jó, nem mindig, de gyakran :) Itt például épp az új cipőjét csodálja percekig :D


A társasjátékozás és dobókockadobálás szenvedélyét az udvaron is űzi Fanni, Zoli csinált ugyanis egy nagy dobókockát. Fanni dob vele, megszámolja a pöttyöket, aztán meg annyit ugrik, amennyit dobott. De kipróbáltuk bábukkal is a térkövön. Ez lenne az elmélet, de azért a megszámolás nem mindig tökéletes :)




Ugrálásról jut eszembe, egy nap Fanni azzal szórakozott, hogy a kisszékére felállt és onnan leugrott, próbáltam fotózni, de a feje lemaradt :D a technika mindenesetre tökéletes :D


Kipróbáltuk az ujjfestést is, Fanninak nagyon tetszett, a végén egy ecsetet is kapott, hogy azzal is művészkedjen kicsit:



Fanni kipróbálta az anyuka létet is...igaz, nem a Zsófi hazajövetelekor kapott Anna babával (ez lett volna a cél), mert hogy a nagy kedvenc továbbra is Lujzi baba. Úgyhogy őt szopiztatta meg (nem én mondta, teljesen magától csinálta :D) és büfiztette. Sőt, büfiztetésnél még a zöld-kék sálját is a vállára terítette :D




Előkerült a bili is, igaz, még csak üldögélünk és olvasunk rajta...a bugyi viszont már nem sláger, reméljük, hogy a sok megvett darab nem lesz kicsi rá, mire odakerülünk...
Szerdán és csütörtökön érdi mamáéknál kirándult Fanni, ahol nagyon jól érezte magát, állítólag ott is nagyon kis bájos és szófogadó volt, az étvágya is hatalmas (még a végén azt hiszik, hogy éheztetjük ezt a gyereket :D), csak csütörtök délután kezdett minket emlegetni, de Zsófit állítólag sokat emlegette.
Most nem tudom pontosan, hány kiló Fanni, mert ugye a fürdetésnél mérjük, amikor én már Zsófit etetem, de az biztos, hogy már mértünk 13,9 kilót is...magassága 96-97 centi méréseink szerint.
Végül néhány gyerekszáj: kint játszunkaz udvaron, amikor is egy néni kutyát sétáltatva elmegy az utcán, erre Fanni: "néni húzza a kutyát". Másik: Tesco parkolóban Fanni: "ez az autó hasonlít mamáék autójához" (vagy valami ilyesmi volt) és tényleg egy szürke Peugeot-ra mutatott...hihetetlen, milyen a megfigyelőképessége :) És még egy ma reggelinél: "beszélgetünk Zsófival", Zoli:"Zsófi nem tud még beszélni", Fanni: "Zsófi csak sírni és aludni tud, meg büfizni, meg szopizni." :)

2011. augusztus 5., péntek

Még néhány apróság

Tegnap este képekben:
Zsófi és Apa hintázik
Fanni pancsolós játékkal játszik
Én pedig sütöm a vacsit

Zsófi is elkezdett vándorolni az ágyában, mindig máshol találjuk meg, éjjel a sötétben már szinte keresni kell :-D Hát igen, Fanni is ilyen volt :-D


Fannival beléptünk a társasjátékok birodalmába, egyelőre persze még azért nem kell Catan magasságokra gondolni, de ami késik, nem múlik. Az egyik Micimcakós újságban találtunk ugyanis egy társast, így elővettünk egy dobókockát (a szokásosnál nagyobbat), Fannival kicsit gyakoroltuk a dobást és annak értékelését (1-2-3-at már szépen megszámolja, a 6-ot is tudja, ez a "túl sok", a 4-5 felismerése még esetleges), majd elővettünk két törpfigurát és felváltva elkezdtünk dobni és lépkedni. Fanni is belejött, a figurák néha leléptek a pályáról, néha gazdát cseréltek ("most Anya lesz Tréfivel"), de már egész szépen ugrált ő is kockáról kockára a törpökkel, ha akart és odafigyelt. Türelme nem sok volt, de kb. 5-10 percig is eljátszottunk :-)