Vonalzó

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

2012. március 22., csütörtök

Fanni evés

Erről akartam egy rövid posztot írni, hogy úgy tűnik a tavasz (vagy a friss levegő) meghozta Fanni étvágyát is...szépen eszik (néha még etetni kell, de egyre ügyesebben eszik megint egyedül), sokat eszik és lassan úgy mint a nagyok. Ez alatt azt értem, hogy bizonyos ételekről eddig megvolt a saját elképzelése, pl. a bolognai spagettit úgy ette, hogy külön a spagettit és külön a husit, szószt nem kért (hmmm, kapott, hiszen nem lehetett szétválasztani, de be lehetett "csapni", hogy az is husi :-D)...kb. egy hete viszont a tésztás ételeket keverve, vegyesen eszi, mint mi. És ami a legfontosabb, hogy ő maga kérte így és rájött, hogy ez így finom :-).
Lehet, hogy azóta van ez, amióta csak akkor kap desszertet, ha mindent megeszik a tányérjáról (ezt kb. két hónapja vezettük be és működik!!!). Az ételek is szépen, nagy kedvvel csúsznak és az adagok és szép lassan nőnek :-). Éééééés megint eszik zöldséget!!!!
A másik dolog, hogy kezd megjönni a kísérletező kedve, olyan ételeket és italokat is hajlandó megkóstolni (és utána enni, inni, hiszen finom), amikről eddig hallani sem akart. Ilyen pl. a gyümölcslevek, 2-3 deci gyümilevet képes együltő helyében meginni (ha már nem eszi a gyümölcsöt, legalább igya...). Nagy kedvenc az őszibaracklé, a multivitamin és az alma-körtelé.
Mindez egyébként a súlyán is meglátszik, már 15,5 - 15,7 kiló, ami az egy méteres magasságához kell is :-). Továbbra is ledöbbenek, ha kortársaival együtt látom, hogy mennyire magas, 7-8-10 centivel is akár és persze ezzel együtt súlyban is, akár 2 kilóval több...de nem látszik rajta (maximum hogy egy kis pocakot eresztett :-)).

Szobatisztaság

Örömmel jelentem, hogy Fanniról vasárnap végleg lekerült a pelus, éjjelre sincs már. Gyors összefoglaló, hogy hogyan is sikerült ezt elérnünk:
- január utolsó napjaiban kezdtük, egészen pontosan 28-án, sok-sok balesettel,
- január 29-én délutántól (azaz egészen pontosan egy nap alatt) nappalra szobatiszta lett Fanni, alváshoz még pelussal persze,
- négy nap után a nappali alvásra lekerült a pelus (talán 2-3 baleset volt, az elején pisi, kb. egy hónapja kaki, de semmi többi),
- összesen egy hét kellett ahhoz, hogy éjszaka szóljon a pisi miatt, innentől szinte mindig száraz volt reggelre a pelus,
- az elejétől számított három hét múlva pedig már az éjszakát is átaludta baleset nélkük, még pelusban,
- a végső lépésre azonban most vasárnap szántuk el magunkat, amikor is elfogyott az éjjeli bugyipelus :-).
Röviden ennyi, nagyon gyorsan ment, én magam is meglepődtem rajta :-). A következő lépés a biliről a wc-re való átszokás, de az még ráér és az ovi úgyis segít majd ezen :-).

2012. március 21., szerda

Breki

Íme az új családtagunk, Breki :) Kicsit több mint két éves, Renault Clio és nagyon jó a színe, szerintetek is? :) Egyelőre a garázsban sikerült csak lefotózni, de a lényeg így is látszik ;)

Ki kicsoda?



Helyes válaszok a hétvégén várhatóak :)

2012. március 20., kedd

Képek

Jöjjön még néhány jó kép az elmúlt napokból:

Pizzarágcsálás :)

Csajok játszanak, én főzök:


Névnapra kapott társas, Catan gyermekei...mindketten kipróbálták :D



Itt a tavasz, végre:



Zsófi mindenhová bebújik:

2012. március 19., hétfő

Siófoki tavaszolás

A hosszú hétvégét Siófokon töltöttük hatvani mamáékkal, így ők sokat unokázhattak, a csajszik körül mindig volt valaki és mi is kikapcsolódtunk egy kicsit. Következzen egy gyors összefoglaló a négy napról, képekkel:

- reggel korán keltünk, hol az egyik, hol a másik lány ébredt 6 és fél 7 között...ilyenkor egyikük mamáékkal lustizott még egy kicsit...csajok az ágyban:


- a délelőttök sétával, játszóterezéssel, ugrálóvárazással, babakocsiban alvással, kacsaetetéssel, Balatoni sétával, hajókirándulással teltek:









- ebéd után a csajok aludtak, mamáék is lepihentek velük, mi pedig Zolival hosszú idő óta először ismét élvezhettük a wellness részleg szolgáltatásait

- délután pedig jöhetett a pancsi, amit a lányok nagyon élveztek. Fanni úszógumival nagyon ügyesen úszott, bár a vizet az arcán továbbra sem tűri meg...nem úgy, mint Zsófi, akit ez cseppet sem zavart, nagyokat pancsolt úszogumival és anélkül:





- este vacsora után a játszószobában ütöttük el az időt játékkal, egyszer bábszínházzal, Fanni pedig egyszer részt vett a Tini Discoban:







Zsófi 7 kilós

Zsófi átlépte a bűvös 7 kilós határt!!!! Már két hete súrolta alulról, de végül a hosszú hétvégén sikerült fölé kerülni :))))

2012. március 14., szerda

Zsófi kúszik!!!!!!! :))))))

Legalábbis előre halad, a parkettán előre húzza magát a kezeivel, lábbal még nem dolgozik, de innen már asszem hamar rájön majd a dologra :) Tegnap délután fél métereket haladt előre, de este már két métert is megtett így :).
Ami érdekes, hogy ő is olyan, mint Fanni volt...akkor tanul valami újat vagy akkor produkálja magát, amikor már hullafáradt és nem akar aludni vagy épp este pancsi előtt.
És hogy miért is indult el? Tipp? Nem, nem a távirányító és nem, nem a mobil...a vasaló zsinórja (épp vasaltam volna, amikor délután nem akart aludni és kihoztam, gondoltam, elpakolom a vasalót, de Zsófinak nagyon tetszett a fehér kábel...olyannyira, hogy odacsúszott érte...én meg septiben elpakoltam :D).

Pápá

A későbbi visszakereshetőség kedvéért külön bejegyzésben is megírom, hogy Zsófi már tud pápázni. Igaz, még nem minden kérésre, de néha már igen és ilyenkor hatalmas mosoly is jár hozzá. Sőt, tegnap mintha azt vettem volna észre, hogy mondja is hozzá, hogy "tyátyátyá"...lehet, hogy csak véletlen volt, még megfigyelem.

2012. március 12., hétfő

Zsófi 8 hónapos

Egy hónapja azt hittem, hogy most már biztosan kúszásról, mászásról, fogzásról számolhatok majd be, olyan ígéretesen alakultak a dolgok...de nem...illetve kúszni kúszunk, csak körbe-körbe és hátrafelé, fogzani is fogzunk, de fog még nincs...kezdjük azonban az elejéről, az adatokkal:

Súly: 6950 gramm
Hossz: 68-69 cm
Fogak száma: 0
Pelus méret: 3/4
Ruhaméret: 74

Nagymotoros mozgás: hátról hasra fordul, fordítva nagyon ritkán (néha elgondolkodom, hogy vajon tényleg tudja-e, hogyan kell...), szeret hason lenni, hason körbe-körbe forog (ezt pillanatok alatt bemutatja, főleg, ha utánam kell fordulni) és tolat, előre még nem sikerült kúszni, pedig a mozdulat és az igyekezet meglenne...illetve egyszer-egyszer sikerül 1-1 centit előre haladni egy-egy játékért, de ennyiben ki is merül a kúszás tudománya. Előtte lévő játékokért küzd (néha azt gondolom, hogy most fog 1-2 centit nyúlni, akkora erőfeszítéssel nyúl előre, ahelyett hogy kicsit előrekúszna...). A körbe-körbe forgással és tolatással viszont meglepően nagy (fél-egy méter) távolságot is képes megtenni. Viszont néhány napja négykézlábra húzza magát és előre-hátra hintázik...a vakmerő előre történő elrugaszkodás még nem történt meg, de néha már-már majdnem azt hiszem, hogy most orraesik...aztán mégsem. (zárójelben jegyzem meg, hogy kúszás-mászás terén hasonlít a fejlődése Fannihoz eddig, ako szintén kihagyta a kúszást és 8 hónaposan kezdett négykézlábra állni, rá egy hétre már mászott, szóval kíváncsi vagyok Zsófira). Lábra állítva súlyt megtart a lábán és imád rugózni.

Finommotoros mozgások: kezét gyönyörűen használja, forgatja, két kézzel megragadja a játékokat hason, egyik kezéből átveszi a másikba a játékokat, két-három ujjal megragad egy-egy játékot (ebben nagyon ügyes, úgy meg tud fogni egy játékot két ujjal, ahogyan még néha nekem sem sikerül...). Kisebb tárgyakat is szépen megfog két ujjal. Két napja pápát int, ha kérjük (illetve nem mindig érti, hogy mit is szeretnénk tőle, de ha egyszer belelendül, akkor minden kérésre pápázik és széles mosollyal jelzi, hogy ezt - és persze a dicséreteket - nagyon élvezi). Az elejtett játékokat szemével megkeresi.

Egyéb:
- anyásság továbbra is jellemző, bár mintha picikét csillapodott volna, Zolival és nagyszülőkkel is simán elvan, ha én nem vagyok ott (ha ott vagyok, akkor azért engem preferál, de már nem mindig ordít utánam...),
- evés: elég változó, vannak jobb és rosszabb napok...inkább a gyümölcsöket szereti, zöldségekből minimális mennyiségeket eszik...ebben a hónapban kóstolt (nem kóstolási sorrendben!!!): karalábé, banán, csirkemáj, olaj, brokkoli, spenót, csirkemell, fehérrépa, sárgabarack, húsleves, kiflicsücsök, pizzaszél, kölesgolyó (remélem, semmi nem maradt ki...), darabos dolgokat még nem igazán szereti, ha nem turmixolom az ételt teljesen simára, nem eszi meg...,
- széklete végre rendeződött, napi kétszer van és normális,
- Fannival továbbra is dúl a szerelem, mindig Fannit figyeli, hogy mit csinál, ha elérhető közelségbe kerül, akkor azonnal megfogja (kedvence a haja...),
- imádja a mondókákat, höcögőket, lovagoltatókat, énekeket (kedvence a Kicsi kroki, erre mindig megnyugszik és mosolyog),
- ebben a hónapban kezdett ismerkedni a nem és a nem szabad jelentésével (nem szabad megenni a babaházból a dolgokat és nem szabad megfogni a pelenkázón konnektort, egyelőre, de szerintem hamarosan bővül a kör),
- beszédben már ismeri és mondja a következő hangokat: a, e, á, b, n, ny, d, t (remélem, mind megvan),
- alvás: éjszaka 1-2-szer ébred, néha nehezen alszik vissza, nappal 2-3-szor alszik 1-1,5 órát,
- végül külön is kiemelem, hogy megtörtént az első tudatos "kommunikáció", két napja pápát tud inteni.

Fanni gyerekszáj

Fanni mostanában érdekes szavakat képes összehozni...pedig tudja és használja a rendes szót, mégis néha ez sikeredik...nem figyel...
eléhesedültem = megéheztem
koszosság = kosz (tisztaság mintájára)
alszós hely = alvós hely

2012. március 8., csütörtök

Közös játék, gyerekszáj

A héten ez is elérkezett: az első alkalom, amikor a csajok együtt játszottak valamit, nélkülem (persze a felügyeletem alatt). A játékot pedig Fanni találta ki...mosott, teregetett, majd Zsófi segített neki leszedni. Az egész úgy kezdődött, hogy miután kiteregette a sálját és a textilpelusait a földre, Zsófi azonnal megkaparintotta őket...na itt kezdtem aggódni, hogy majd rászól Zsófira vagy ami rosszabb, hogy elkezd sírni vagy hisztizni. De nem, egyből kapcsolt, hogy akkor Zsófi segítsen leszedni a megszáradt ruhákat :-D. Nagyon aranyosak voltak, remélem, sok ilyen alkalom lesz ezután :-).
Fanni közben pedig kommentálta a dolgokat:
- Zsófi segít leszedni, Zsófi nagyon kedves
- ezt megpróbálod velem segíteni? (hmmm???? érdekes kérdés, de a lényeg érthető :-D)
- ezt nem szabad megenni (a sál egyik végét Zsófi a szájába vette), tessék, itt a másik fele, ezt megeheted (???? azt miért is lehet, ha a másikat nem???? :-D)



Gyerekszáj:

Fanni meglocsolta a saját bejáratú plüss virágát, mire megkérdezte, hogy az milyen virág, mondtam, hogy szerintem margarétához hasonlít, erre ő: akkor ez margalin...valószínűleg a margaréta és a kankalin mixeléséből jöhetett ez...

Ma délelőtt egy könyvet olvasgattunk arról, hogy a télapó melyik állatnak milyen ajándékot hoz (hozzáteszem, nálunk még mindig karácsonyi dalok mennek Fannitól...), amit régen Fanni kívülről tudott, de régen olvastuk már és néhány dolgot elfelejtett...ez lett belőle (sajnos csak a közepén kezdtem jegyzetelni...) :-D
- a bölény pumit, azaz pamuttekerőt,
- a pillangó esőesernyőt, azaz ejtőernyőt,
- a tyúk tyúktartót, azaz tojástartót,
- a béka magas sílécet, azaz magasugró lécet.

Képek

Annyira régen jelentkeztem, hogy úgy gondoltam, beszéljenek inkább a képek :-D

Pancsi:

Én is akarok a nagykádban pancsizni!!!

Zsófi:



A szék mellől indult, 180 fokot megfordult és betolatott :-D

Mit is kellene ezzel csinálni???


Minek ez a sok játék, ha őt a polc jobban érdekli???

Kiflicsücsök csócsálás





Egyedül tolatott oda be :-D

Itt olyan mintha kúszna, minden adott, a mozdulat, az akarat...
még az arckifejezés is...mégsem megy még, csak hátrafelé...


Hogy ne csak mosolygós kép legyen...kb. addig bírja a járókában
(maximum!!!), amíg eltolat a rácsokig és nincs tovább hely...






Fanni:

Korcsolya két dominón - hogy ezeket honnan találja ki?!?!?!

Zenehallgatás a gépemen :-)

Fanni is segít kipakolni a mosogatógépet...
a késeket persze én rakom el, de a többi az ő feladata :)

Megdolgozik a vacsorájáért :-D


Tesók:



Ki így, ki úgy örül a jó időnek...Zsófi sportkocsiba költözött, Fanni pedig annyit nőtt a télen, hogy a kosarat magasabbra kellett emelni: